Férfiügyek

 

 A férfiember kikel az ágyból, miután negyvenharmadszor is kinyomta a telefonján az ébresztőórát, alaposan, asmr-videókat megszégyenítő hangossággal megvakarja a tökét, megszagolja a tegnap levetett pólóját, és megállapítja, jó lesz ez még ma is.

Elindul a fürdő felé, a mosdókagyló fölött saját tükörképébe botlik, szemügyre veszi profilját jobbról, majd balról, befeszíti karját, megcsodálja éppenhogy dudorodó bicepszét, és elégedetten bólint egyet. Fogat mos, hideg vízzel próbál éber ábrázatot vasalni gyűrött arcvonásaiból, majd tenyerébe lehel, ismét bólint, ismét tükörbe néz, és megállapítja, hogy mekkora faszagyerek. Arra az elméletben feltett kérdésre, hogy mégis mekkora, már nem fogalmaz meg választ magában, de ha mégis szembesítenénk a mérettel, rákontrázna, hogy na annál azért nagyobb.

 

 

A férfiember már gyerekként megtanulja, hogy a férfinak nem szabad sírni, nem szabad érzelgősködni; ha bántják, oda kell ütni egy jó nagyot, de inkább kettőt: egyet az őt szekáló gyereknek, egyet pedig annak a kis nyominak ott a hátsó sorban, hogy lássák a többiek, ő bizony nem egy anyámtyújka. Vagy anyámasszony katonája? Lényegtelen. A fő, hogy semmi köze ne legyen barátok előtt az anyjához, főleg, ha az puszit akar adni neki a suli előtt búcsúzóul reggelente. A férfiember gyerekként amúgy is gondban van a női nemmel. A lányokat csúfolja, játszani nem ül le velük, csoportmunkákban csak fiúkhoz társul, mert a lányok buták, és vihognak, és szeretik a rózsaszínt, meg a tündéreket, meg az egyszarvút és nem néznek szuperhősös mesét, és legóból is csak buta állatszépségszalonokat építenek halálos űrrakéta vagy szörnyrobottá átváltozó autók helyett. 

A férfiembernek kamaszként alakul át a kapcsolata a női nemmel. Ilyenkor már nem tartja unalmasnak őket. Valami egészen mást érez. Félelmet. Fél a lányoktól, fél leszólítani őket, az utcán, a suli folyosóján, a parkban, a fagyizóban, a koripályán, de azért a haveroknak már odasúgja, hogy "jól megdugnám", mint ahogy ez már a Kiscsillag Állnak a férfiak című dalából is kiderül. Továbbá azért is fél a pelyhes arcszőrzetű, kamasz férfiember a lányoktól, mert azok olyan szavakat használnak, amelyek teljesen kikészítik őt. Olyanokat, mint a romantika, érzelmek, Taylor Swift vagy például a menstruációs kehely. 

A férfiember felnőttként rájön arra, hogy a lányokkal nemcsak dugni lehet, hanem beszélgetni is. Ezért komoly kapcsolatba kezd, megnősül, gyerekeket nemz, gürizik két munkahelyen, hogy eltartsa a már említett feleséget és a gyerekeit, és pont arra a két dologra marad a legkevesebb ideje, ami miatt belevágott ebbe az egész családosdiba. 

A férfiembert, ha megöregszik, mindenki tiszteletben tartja. Főleg, ha túléli a 60-at. Ez manapság nem sokuknak adatik meg. Nem mintha régebben jobb lett volna a helyzet. Tudniillik, a férfiak általában sokkal hamarabb halnak meg, mint a nők. Egyesek olyan abszurd dolgokkal magyarázzák ezt, mint a gyakori alkoholfogyasztás, zsíros ételek, dohányzás, sok volánnál és kanapéban eltöltött évtized, netán elektromos eszközök megszerelése villamosbiztonsági alapismeretek nélkül, magaslatokban történő egyéb szerelés, mázolás, vakolás, ácsolás, barkácsolás, fametszés, bármi. De a lelke mélyén mind tudja, hogy ez csak üres feltételezés. A valódi ok a nő: a nők teszik a sírba a férfiembert, ez kétségkívül kijelenthető. Nyilván csak szigorúan átvitt értelemben, hisz a legtöbb sírásó férfi.

A férfiember, ha megöregszik, tehát tiszteletben van tartva. Senki nem mordul rá, ha hangosan csámcsog vagy böfög, sőt, egyesek még egy “egészségedre!”-t is hozzá vágnak, persze csak verbálisan. A férfiember, ha megöregszik, bátran szellenthet hangosat, trágárkodhat vállalhatatlan cifraságokat, válaszolhat a kislányok “csókolom”-jára “ne csak mondd, csináld is”-sal, senki nem kéri őt számon az illetlen viselkedésért.  

A férfiember öregkorában annyira becsben van tartva, hogy még egy, utóbbi időben épp befutóban lévő kortárs lírikus hölgy is emléket is állít neki a Bácsi című dalában, melyben a nagyapakomplexusban szenvedő lírai én egy kis Nagy László áthallással követeli a refrénben, hogy “Bácsi, a szereteted jár nekem, átviszlek tűfokon és ághegyen”.

 

 

A férfiember, mindezt végiggondolja reggelente, a háromnegyed órán át tartó trónfoglalása során, majd feláll, lovagiasan befújja jázminillatú légfrissítővel a helyiséget, tükörbe néz, még utoljára megállapítja, mekkora faszagyerek, majd indul a dolgára serényen, céltudatosan, határozottan, mint ahogy egy igazi férfihoz illik.